Az 1870-es évekig Buda és Pest közlekedése nem függött úgy össze, mint napjainkban. Az első állandó Duna-hidunk, a Lánchíd felavatásáig (1849) ugyanis rendkívül körülményes volt a két város közötti átkelés. Az 1767 óta működő egyetlen hajóhíd annyira nem volt megbízható, hogy olykor előfordult, hogy valaki átkelt az egyik partról a másikra, és több napig nem tudott visszatérni, pl. egy hirtelen jött jégzajlás következtében (maga Széchenyi is járt így egyszer). De önmagában még a Lánchíd is kevés volt ahhoz, hogy rendszeres forgalom alakulhasson ki Buda és Pest között - erre igazából csak 1876-tól, a Margit híd átadásától nyílt lehetőség a fiatal (1873) fővárosban. Éppen ezért az első bérkocsik, majd később az omnibuszok vagy Pesten, vagy Budán közlekedtek, és az őket működtető társaságok is függetlenek voltak egymástól.
A 18. század végén jelentek meg az első pest-budai bérkocsisok, akik „pénzért kitsinn hordanak ide s tova akárkit”. Egy 1827-es császári rendelet már szabályozta a bérkocsizást (a „rutinvizsgára” a mai Vérmezőn került sor), számuk ugyanis rohamosan nőtt: 1810-ben Budán már 100 fiákerest számoltak össze. A bérkocsiknak két változata volt: az egyfogatú konflis (angolosan konfortábli), valamint a kétfogatú fiáker – természetesen ez utóbbi volt az elegánsabb. A kocsisok elsősorban svábok voltak, akik nem mindig voltak figyelmesek utasaikkal, de más járókelőkkel sem: „Mult csütörtökön, este tized fél órakor, midőn éppen a magyar színházból a nép jőne, az Úri-útzában, éppen a posta hivatal előtt, egy esze nélkül nyargaló bérkocsis egy embert tiportatott le, ki, mint hallom, kevés perecz után kiadá lelkét, mert a kocsikerék fején ment keresztül…” – írta egy újság 1842-ben. A 19. század közepére már erős céhük és lapjuk (Bérkocsiipar) is volt – az előbbit egy 1872-es rendelet szüntette meg. 1929-ben már nem számíthatott sikkesnek fiákeren utazni, ugyanis már csak egyetlen egy szállított utasokat, konflisból ekkor még 200-nál is több futott a városban.
 |
| FIÁKER |
A bérkocsisok rendszeres zugligeti célpontja volt a 18. század végétől egészen az omnibusz megjelenéséig (1832) a Laszlovszky-major, ahová Laszlovszky József rendszeresen hívott előkelő vendégeket, majd fia az 1820-as években kocsmát is nyitott, illetve a nem messze lévő, az 1790-es évek végétől működő Szarvas vendégfogadó, mely szintén óriási népszerűségnek örvendett ebben az időben.
Zugligetbe elég kellemes, lankás (kővel borított) út vezetett, a fogadók könnyen megközelíthetőek voltak még kedvezőtlen időjárás esetén is. Nem így a Szép Juhászné felé vagy a mai Istenhegyi út vonalában, mely utak meghódítására általában csak fiákeresek vállalkoztak, és azok is gyakran megálltak pihenni (ilyen pihenő és itató egykori helyét jelzi egy emlék-vályú az Istenhegyi út mellett).
Este hét órakor kelt fel, nyolckor reggelizett a New York kávéházban, majd gyalogosan átsétált a Tabánba, ahol barátai és hívei várták. A pesti polgármesterek éjjel - nappalra konflist rendeltek mellé, amely mindenhová követte őt, s ha elfáradt felült rá. Egy tabáni kocsma volt a törzshelye, amely a „Mély pincéhez” volt címezve. Krúdy kizárólag pörköltet evett fehér kenyérbéllel és vörösbort ivott hozzá. Az asztalánál sem irodalomról, sem politikáról, sem művészetekről nem lehetett beszélgetni, csak nőkről, de azokról bármit és bármennyit.
Hajnali 3-4 óráig evett-ivott a pincében, amikor is a hívei fölkísérték, ekkor már fölült a konflisra. A kocsis, mint harminc éve minden hajnalban, megkérdezte:
- Hova megyünk Gyula úr? S a válasz mindig ez volt:
- Haza, a kis kitérővel. Amely alatt azt kellett érteni, hogy a mostani Erzsébet tér környékén mindig talált magának egy-egy bolyongó szépséget, akit felültetett a bakra, mondván, hogy „rossz nő”, úriember mellé nem ülhet a kocsiba. Hazavitte… Később írni kezdett délelőtt tíz óráig, aminek végeztével az örömlány ruháit kirakta a folyosóra, mert hogy, ne öltözzön fel úriember lakásában, aztán ő maga is lefeküdt.
Hajnali 3-4 óráig evett-ivott a pincében, amikor is a hívei fölkísérték, ekkor már fölült a konflisra. A kocsis, mint harminc éve minden hajnalban, megkérdezte:
- Hova megyünk Gyula úr? S a válasz mindig ez volt:
- Haza, a kis kitérővel. Amely alatt azt kellett érteni, hogy a mostani Erzsébet tér környékén mindig talált magának egy-egy bolyongó szépséget, akit felültetett a bakra, mondván, hogy „rossz nő”, úriember mellé nem ülhet a kocsiba. Hazavitte… Később írni kezdett délelőtt tíz óráig, aminek végeztével az örömlány ruháit kirakta a folyosóra, mert hogy, ne öltözzön fel úriember lakásában, aztán ő maga is lefeküdt.
 |
| SCHEIBER HUGÓ: KONFLIS |
Történt egyszer, mikor hajnali négykor barátai felkísérték a pincéből, a konflisos feltette a szokásos kérdést.
- Hova megyünk Gyula úr? Ám a válasz meglepő volt:
- Székesfehérvárra!
Az öreg kocsis zokszó nélkül megfordítatta a lovakat, és elindult a Gellért szálló irányába a Fehérvárra vezető úton. Krúdy két napig nem volt Budapesten. Harmadnapra ismét megjelent törzshelyén. Rajongói kérdésekkel ostromolták, hogy hol volt két napig. Nagyot szívott cigarettájába, s messze-messze nézve annak füstjébe, elmélázva így szólt:
- Most 25 éve 1901-ben a Fehérvár melletti Mór kiskocsmájában a vendéglős remekbe sikerült birkagulyásából ettem és ihattam a borából is. Tegnap előtt hajnalban-annyi év után- a szél felém fújta a hajdan volt gulyásnak az illatát, így hát lementem és megnéztem, hogy van-e még belőle.Volt
- Hova megyünk Gyula úr? Ám a válasz meglepő volt:
- Székesfehérvárra!
Az öreg kocsis zokszó nélkül megfordítatta a lovakat, és elindult a Gellért szálló irányába a Fehérvárra vezető úton. Krúdy két napig nem volt Budapesten. Harmadnapra ismét megjelent törzshelyén. Rajongói kérdésekkel ostromolták, hogy hol volt két napig. Nagyot szívott cigarettájába, s messze-messze nézve annak füstjébe, elmélázva így szólt:
- Most 25 éve 1901-ben a Fehérvár melletti Mór kiskocsmájában a vendéglős remekbe sikerült birkagulyásából ettem és ihattam a borából is. Tegnap előtt hajnalban-annyi év után- a szél felém fújta a hajdan volt gulyásnak az illatát, így hát lementem és megnéztem, hogy van-e még belőle.Volt
